Titokzatos horogkereszt az erdőben

svasztik.jpgAz emberi természet már csak olyan, hogy mindenben logikát keres. De ha egy fenyőerdőben egy óriási horogkeresztet  formázó vörösfenyő-csoportot látunk, arra elég nehéz logikus magyarázatot találni. Az északkelet-németországi Zernikow város külterületén elterülő fenyőerdő belsejében egy mintegy 4300 m2-es vörösfenyő-csoport áll, gondosan horogkereszt-alakzatba rendezve.

A vörösfenyők levelei minden évben színt váltanak pár hétre ősszel és tavasszal, így a facsoport ilyenkor éles kontrasztban áll  a fenyőerdő sötétzöld színével. Mivel a jelenség csak a levegőből látható, és onnan is csak rövid ideig, arrafelé pedig csak egy-két magángép jár el néhanapján, a horogkereszt a náci párt bukása után sokáig észrevétlen maradt. Az azt követő szovjet uralom  alatt a szovjet hatóságok állítólag tudtak a létezéséről, de nem  gondoskodtak az eltávolításáról.1992-ben az újraegyesített Németország kormánya azonban elrendelte az összes állami  tulajdonú föld légi szemrevételezését. A képeket erdésztanulók tanulmányozták, és egyből feltűnt nekik az alakzat.

nevtelen47.jpg

Klaus Göricke, a helyi erdész megvizsgálta a fákat és megállapította, hogy azokat az 1930-as évek végén, Hitler  hatalomra jutásának idején ültették, ami azt jelenti, hogy a horogkereszt évekig minden ősszel megjelent, majd tavasszal és nyáron elhalványult, anélkül, hogy bárki észrevette volna.

Az alakzat megsemmisítéséről azonnal gondoskodtak. 1995-ben láncfűrészekkel felfegyverzett erdészeti dolgozók mentek ki a facsoporthoz, és 40 fát ki is vágtak. Miután jelentették  feletteseiknek, hogy a szimbólum immár felismerhetetlen, a  kutzerowi erdőt övező hűhó gyorsan elült. Akkor még nem tudták, hogy hatalmasat tévedtek. A hibára csak  öt év múlva derült fény: 2000-ben a Reuters hírügynökség  fényképeket közölt egy egyértelműen kivehető (bár a szélein már  kicsit megkopott), világossárga horogkeresztről egy Zernikow melletti erdőből. A média reakciója ismét rendkívül heves volt.  Még a  Chicago Tribune napilap is írt róla. Más nem is hiányzott  ennek a régiónak, melynek már amúgy is rossz híre volt erőszakos náci múltja miatt.

nevtele77n.jpg

Az állami tisztviselők egyre inkább aggódtak amiatt, hogy a hely  esetleg neonáci zarándokhellyé válik. Ez pedig drasztikus lépésekre sarkallta Brandenburg tartomány mezőgazdasági minisztériumát. 2000-ben Jens-Uwe Schade minisztériumi  szóvivő azt nyilatkozta a Reuters-nak, hogy minden fát ki akarnak  vágni azon a területen. A szövetségi vagyonkezelő azonban  elkaszálta a tervet, mert a terület egyes részeinek tulajdonjoga  tisztázatlan volt. Így csak 25 fa kivágását engedélyezték az  erdészet számára, amit 2000. december 4-én végre is hajtottak.  Az erdészeti dolgozóknak nagy gonddal kellett kiválasztaniuk a  kivágásra ítélt fákat, hogy a horogkereszt valóban  felismerhetetlenné váljon. Ahhoz, hogy ne látszódjon a levegőből,  a farönköket mindössze pár centivel a talaj fölött kellett elvágni.

Az Uckermark-régió hírhedt horogkeresztjét (ld. a fenti képen)  végül 2000-ben sikerült eltávolítani. A brandenburgi állami hatóságok aggódtak a régió hírnevéért és amiatt, hogy a terület  esetleg neonáci zarándokhellyé válik, ezért 1995-ben 43  vörösfenyőt kivágtak a 100-ból. Az alakzat azonban így, a megmaradt 57 fával is kivehető maradt, ráadásul a kivágott fák  közül is újra kihajtott néhány. Így 2000-ben a német bulvárlapok  újabb légi felvételeket hoztak le a jól látható horogkeresztről.  Addigra a kérdéses fákkal beültetett terület nagyjából fele  magánkézbe került, az állami tulajdonban lévő részen pedig újabb 25 fa kivágására adtak engedélyt 2000. december 1-jén, miután a  mintát végül sikerült felismerhetetlenné tenni.

Írta, Vera Togobickij