Magyar Sándor és Endresz György a legelső magyar pilóták, akik átrepülték az óceánt a '30-as évek elején. Az esemény jelentősége történelmi szempontból óriási, ennek ellenére mind a mai napig nem él igazán a köztudatban.

A "Justice for Hungary" elnevezésű repülés kezdeményezője a gép navigátora Magyar Sándor volt, a repülőgép árát pedig Amerikában élő magyarok adakozásából építhették meg, amely darabonként 1 dollárért árusított levelezőlapok árából kívánták az óceánrepülés költségeit fedezni. 1930. februárjában Harold Sidney Harmswort Rothermere viscount (1868-1940), az angol Daily Mail újságkonszern elnöke, 10 000 dollárt ajánlott fel annak a magyar pilótának, aki első ízben repül át New Yorkból Budapestre. Az ő javaslatára kapta a repülőgép a "Justice for Hungary" (Igazságot Magyarországnak) nevet, utalva az első világháborút lezáró Trianoni békediktátum igazságtalanságaira.

Endresz György

1930 júniusáig az Egyesült Államokban és Kanadában mintegy 5000 dollár, Magyarországon viszont csak 45 dollár gyűlt össze, ami még a repülőgép megrendeléséhez sem volt elég. Ekkor jelentkezett egy, az Egyesült Államokban korábban letelepedett magyar iparos, Szalay Emil, aki majdnem teljes mozgatható vagyonát, több mint 25 ezer dollárt áldozott az ügy érdekében. Így végre minden adott volt a nagy vállalkozás elindításához.

A kiválasztott Lockheed Sirius, kétüléses, egyfedelű alsószárnyas repülőgép korának egyik legsikeresebb, hosszú távra is alkalmas repülőgépe volt, nevéhez több rekord is kapcsolódik.

A különleges feladat azonban különleges képességeket kívánt meg, ezért jelentős átalakításokat végeztek a gépen. Az átalakítási munkákat a Magyarországról kiutazó Bánhidi Antal tervezte és irányította. 

Magyar Sándor, Szalay Emil, Enrdesz György, Bánhidi Antal

 A Lockheed Sirius típusú gép

A "Justice for Hungary" 1931. július 15-én startolt az új-foundlandi Harbour Grace (a Kegyelem Kikötője) repülőteréről, Endresz György pilótával és Magyar Sándor navigátorral a fedélzetén. A tökéletesen működő motor és a profi páros már a táv első felén rekordot döntött: 13 óra 50 perc alatt érték el az ír partokat, annak ellenére, hogy korszerű, földindukciós iránytűjük már indulás után kevéssel felmondta a szolgálatot, és az óceán fölött sűrű köd akadályozta a tájékozódást.

 Az erős széllökések is próbára teszik őket és a gépet. Hamarosan már a Rajna fölött repülnek. Zivatarzónák is akadályozzák útjukat. A vasút vonalát követve kanyarognak a hegyek vonulatai között, míg végül Ulmnál elérik a Dunát - innentől kezdve már a térképre sincs szükségük, a folyó vonalat követik, átvágva kacskaringóit. Magyar Sándor hírt adna érkezésükről, de Budapest helyett Bécs felel. Mindketten valóságos "süketek párbeszédét" folytatják a fedélzeti telefonon át, mert a hallásuk ekkorra már szinte teljesen elment. Kapnak egy hosszadalmas időjárás jelentést, mire véget ér, már Bécs fölött vannak.

Az út további szakaszában a navigálás - a rossz időjárás miatt - még nehezebbnek bizonyult. A kényszerű manőverezés és a viharzónák kerülgetése miatt meghiúsult a Mátyásföldre tervezett landolás, pedig ott már ezrek várták türelmetlenül a Lockheed Sirius feltűnését. Már magyar területen, Győr közelében az óceánrepülők észlelték, hogy az üzemanyag-ellátás akadozik, további hetven kilométer megtétele után benzinhiány miatt leállt a motor. Siklórepülésben közelítették meg a talajt, és 1931. július 16-án délután, Bicskétől nem messze, Felcsút határában, egy kukoricatáblában kényszerleszállást hajtottak végre.

A Harbour Grace-től Felcsútig megtett 5770 km-es utat a két magyar óceánrepülő pontosan 25 óra 20 perc alatt teljesítette, gyorsabban, mint addig bárki, óránként csaknem 230 kilométeres átlagsebességgel. Továbbá a korábbi óceánrepülők közül senki sem hatolt ilyen mélységig az európai kontinens belsejébe, így három világrekord is megdőlt ezen a napon.

A kényszerleszállás után a gép légcsavarja sérülést szenvedett, de a pilóták épségben megúszták a landolást.

Öröm a kukoricatáblában

A rekordereket nemzeti hősként fogadták 1931. július 20-án Budapesten, a Millenniumi Emlékműnél, ahová százezrek ünneplése közepette érkeztek. Az ünnepi hangulat, a korabeli leírások szerint három hétig tartott.

Endresz György az események után továbbra is pilótaként dolgozott, Magyar Sándor azonban még 1931-ben visszautazott Amerikába, hírnevének köszönhetően elhelyezkedett a repülőiparban. Egy évvel később Endresz a világ óceánrepülőinek találkozójára repült a géppel, Bitai István rádiótávírász navigátorral.

1932. május 22-én Rómában tartották az óceánrepülők világkongresszusát, melyre meghívták mindazokat, akik átrepülték az Atlanti-óceánt. A magyarok május 21-én 15 órakor értek Róma Littorio repülőterére, ahol leszállás közben a gép átpördült, lezuhant, és mindkét férfi meghalt. Olaszországban ünnepélyes külsőségek között elbúcsúztatták őket, a temetés itthon történt, hatalmas tömeg együtt érző részvételével.

2006. július 15-én, egy korábban emelt márványtáblás emlékkő közelében új, méltó emlékmű felavatására került sor. Az avatáson műsort adtak az Endresz György általános Iskola tanulói. Részt vettek rajt mindazok, akik a magyar repülés ügyét szívükön viselik, kezdve a légierő pilótáitól a nyugállományú polgári repülőkön és a környékbeli települések vezetőin keresztül a közel-és távol lakó érdeklődőkig.

A médiában az országos jelentőségű eseménynek csak gyér visszhangja volt, ennek ellenére örökre beírták magukat a repülés történelmébe, és méltán lehetünk büszkék rá, hogy sikerrel teljesítették e nemes küldetést.

Írta, Csoknyay Tamás
(MISZLAY ZSOLT: Az első magyar óceánrepülés című cikke alapján)
Szerkesztette és kiegészítette: Hajner Gyula
Forrás:
www.altisk-felcsut.sulinet.hu
www.bibl.u-szeged.hu/ha/emigracio/justice.html