1966 április 6-án, a kora délutáni órákban két szovjet Jak-28P elfogó vadászgép szállt fel a kelet németországi Finow melletti katonai repülőtérről, céljuk egy másik, az ország területén található szovjet repülőtér volt. Azonban pár órával később az egyik gép hajtóműve leállt, majd kényszerleszállást hajtott végre.
Ez a történet a keleti és a nyugati blokk közötti viszályról, a szovjet katonák hősiességéről és a britek furfangosságáról szól.

Az egyik gépet Борис Капустин (Borisz Kapusztyin) százados vezette, társa, a navigátor Юрий Янов (Jurij Janov) főhadnagy volt. Az útvonaluk Berlin légterén vezetett keresztül. Épp a város felett jártak, amikor a Jak-28 egyik hajtóműve hirtelen leállt és elvesztették a gép feletti irányítást. A százados kb 15:30-kor jelezte a problémát az irányításnak, ahonnan a szovjet szektorban történő kényszerleszállásra kaptak parancsot.

A repülőszemélyzet ellenben úgy értékelte a helyzetet, hogy a körülményeket figyelembe véve, már nem érnének el a célterületig. Mivel tartottak attól, hogy a repülő, útban a keleti rész felé, a sűrűn lakott területre zuhanhat, és ezáltal sok civil élete kerülhet veszélybe, nem katapultáltak, hanem - amennyire képesek voltak - Berlin egy aránylag ritkábban lakott része felé manővereztek a géppel, majd a brit szektorban található Stößensee északi részén, a Heer strasse közelében a vízbe csapódtak.

Jak-28

A történethez hozzátartozik és fontos megemlíteni, hogy repülőgép és az irányítás közötti rádiózást a katasztrófa közelében levő Teufelsberg-i radarállomás és lehallgató központ amerikai és brit hírszerzői végig nyomon követték, így aztán gyakorlatilag első kézből értesültek az eseményekről. A britek rögtön egy BRIXMIS (az NDK-ban működő brit megfigyelőcsapatok) egységet küldtek a helyszínre, és a Királyi Katonai Rendőrség körbezárta a területet, mielőtt a szovjetek is odaértek volna. Természetesen nem kellett rájuk sokáig várni; hamarosan egy autóbusznyi erősen felfegyverzett katona érkezett, akik eredetileg a Tiergartenben levő II. világháborús hősi emlékmű őrségváltása voltak hivatalosak.

Az amúgy sem nyugodt helyzet feszültségét tovább növelte, hogy a britek nem engedték leszállni a szovjeteket a buszról és ezáltal lehetőséget biztosítani nekik a további intézkedésekre. A nyugatiak számára - különösen miután kiderült a gép típusa - nyilvánvalóvá vált, hogy páratlan lehetőség zuhant - szó szerint - az ölükbe. Miközben a BRIXMIS tisztek tárgyalásokba kezdtek szovjet hivatalos szervekkel, megígérve nekik, hogy amint lehet, kiemelik a gépet és a személyzet holttesteit és a roncsot átadják nekik, megpróbáltak időt nyerni. Ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a gépen egy új fejlesztésű, nagyon kifinomult radar rendszer volt, és mindent megtettek annak érdekében, hogy ezt, valamit az egyéb fedélzeti berendezéseket, műszereket valahogy megszerezzék és tanulmányozhassák. A gép hirtelen rendkívül fontossá vált számukra.

A roncs kiemelése

Másnap, április 7-én a felszínre hozott két tiszt tetemét a britek a megbeszéltek szerint átadták a szovjeteknek. Senki nem is sejtette, hogy amíg a két fél között az egyezkedések folytak, a tóban a brit búvárok titokban leszerelték a roncsról a két hajtóművet, és a víz alatt egy, a felszínen lebegő uszályhoz kötötték őket, majd így elúsztatták egy közeli, titkos helyre. Ott aztán gyorsan bedobozolták, és a gatowi reptérről Angliába, azon belül Farnboroughba, a RAE (Royal Aircraft Establishment) intézetébe küldték az igazán értékes csomagot.

Szovjet főtisztek a helyszínen

Janov kislányával és Kapusztyin

A holttestek hazaszállítása

Janov sírja...

...és Kapusztyiné

A tó ma

A Heer strasse hídján látható emléktábla

A finowi repülőtéren található kis emlékmű...

...mellette kiállítva egy Jak-28-as (fotó: Kizmus Szabolcs)

Természetesen a repülőgép fedélzetén levő - már említett - radart is hasonló úton "mentették" ki Albionba, amit szakemberek átvizsgáltak és minden részletre kiterjedően dokumentáltak, majd az egész küldeményt 48 órán belül visszaszállították a helyszínre, és gyakorlatilag titokban visszacsempésztek a roncsba. Egyedül a radar berendezés legértékesebb részét, magát a „radartányért” tartották meg maguknak.

A következő napokban a britek kiemelték a gépet is a tóból, és mintha mi sem történt volna, a roncsok hivatalosan visszakerültek a szovjetekhez. Soha nem jelezték a radar hiányát..., talán abban bíztak, hogy valahol a tó mélyén fekszik. A gép személyzetét hősi halottakként temették, és posztumusz kitüntették őket.

Írta, Kizmus Szabolcs

Iratkozz fel a youtube csatornára is!
források:

Luftfahrtmuseum - Finowfurt
Berlin - AlliiertenMuseum
www.western-allies-berlin.com
www.berlin-brigade.de
„Wohin, Jurij?“ in SPIEGEL 17/1966
Fotók forrása: internet, Don Yates