A rendszerváltást követően folytak a találgatások, hogy a szovjet hadsereg tárolhatott-e hazánkban nukleáris tölteteket. Persze politikai részről azonnal tagadták, de egy magas rangú szovjet tiszt mégis elszólta magát: - "Már kivonták őket!"

Ugye az mára már nem titok, hogy a hidegháború idején hazánkban is tároltak nukleáris atomtölteteket. Ebből a cikkből azt is megtudtuk, hogy hol. De vajon mi történt volna egy esetleges atomháború esetén?

Először is szögezzük le: Magyarországon nem voltak atomsilók. Akármennyi legenda övezi azt, hogy volt, nem volt. Csak atomtároló létezett, ahol szakszerű tárolás folyt.

Hazánk egységei mobil indítóállványról, vagyis az úgynevezett Scud-ról lőtte volna ki az atomrakétákat, az ehhez tartozó robbanófejet pedig a szovjet atomraktárból kapták volna meg. Pontosabban innen:

Atomsiló. Föld alatti indítást követően lőtte volna ki a rakétát. Hazánkban ilyen nem volt

"- Nem tudhattuk, de sejtettük..." - sokan így emlékeznek vissza a tapolcai MN 1480, 5. önálló rakétadandár katonái közül. Kása Árpád főhadnagy az egyike volt azoknak, akik álmukból felkeltve, lépésről lépésre tudták, hogy mit kellett volna tenni akkor, ha jön az a bizonyos parancs, ami végül elmaradt.

Scud-B rakétahordozó. Erről lőtték volna ki az atomrakétákat

A tapolcai rakéta dandár, a titkossági intézkedésekre jellemzően az „5. önálló harckocsiezred” nevet kapta, a rakétaosztályok pedig „harckocsi felderítő zászlóalj” megnevezéssel szerepeltek. Ezen alakulatok természetesen képessé váltak vegyi, illetve atomcsapás végrehajtására. Ilyen fejekkel azonban a magyar haderő sohasem rendelkezett, háború esetén a szovjetek adták volna azokat, a különböző atomfej tárolókból.

A későbbiek folyamán, az 1980-as években megalakult az 5. Önálló Hadműveleti Harcászati Rakétadandár, így egy helyen összpontosult az ország legerősebb rakétatüzér alakulata.

Az R-17 avagy Scud-B egy továbbfejlesztett változata volt a korábbi Scud-A fegyvernek. 1962-ben állt szolgálatba és maximális hatótávolsága már valamivel 300 km felett volt és találati pontossága lecsökkent drasztikusan 450 m-re. A szokásos hagyományos robbanófejek mellett, nukleáris és kémiai fejjel is fel lehetett szerelni. Az indítási folyamat kb. 1 órát vesz igénybe. 1965-re szinte az összes Varsói Szerződés tagállamában és a Közel-Kelet Szovjet barát országaiban megtalálható volt a technika.

A járművek rendszeres karbantartás és folyamatos készenlét mellett, fűtött garázsban álltak. Mellette helyezkedett ez a híres "irodaépület", ami valójában egy hatalmas raktár volt, amiben a Scudok rakétaállványát teljesen fel tudták emelni. Itt mindenfajta ellenséges műholdak elől rejtve tanulmányozhatták és gyakorolták a katonák a technika működését.

Az épület egyetlen hibája az volt, hogy amikor felkapcsolták a villanyt, hirtelen az összes emelet, összes "irodájában" dolgozni kezdtek. Az épületbe 2013. márciusában nyertünk belépést, az ott készült anyagot ebben a videóban meg lehet nézni:

Az "irodaépület". (Daczi Péter és Sweethome fotója)

A bázisról régebben készült egy dokumentumfilm is, "Fedőneve MN 1480" címmel:

Az ezeket a járműveket vezető sofőrök titoktartási szerződés aláírására kötelezték, és senkinek, még a családtagjainak sem beszélhettek a laktanyában folyó történésekről. Még egymás közt sem igen volt beszédtéma.

Hogy még jobban eltereljék a figyelmet a rakétadandárról, "rászerveztek" egy harckocsi ezredet, hogy látványban még jobban fedje el a rakétások jelenlétét. Egy időben 1963-ban hozták létre a 8. Harckocsi Ezredet, a 38. Lövész Ezred, ill. 8. Gépkocsizó Lövészezredből. Az évek során T-54, T-55 harckocsikkal voltak felszerelve.

A Scud típusú kilövőállvány 1963 és 1991 között állt hadrendben a tapolcai rakétadandár kötelékében, majd a rendszerváltás után kivonták őket.

A magyar honvédség a több milliót érő haditechnikát 1995 május 29.-én, külföldi vendégek és magas rangú katonák szeme láttára, tűzijátékokkal megspékelve robbantották fel:

Előtte persze szétszerelték őket:

" - Ez egy nagyszerű nap, amikor ez a terror eszköz megsemmisült a szemünk előtt..." - hangzott el a technika megsemmisítése után.

Míg a többi országban, ahol hasonlóan ezek a típusok voltak rendszeresítve, kivonásuk után közfeladatot látnak el. Mivel hatalmas a teherbírásuk, sok más országban átépítették daru vagy emelőkocsinak, tűzoltójárműnek, vagy más szállító-és vontatókocsinak.

" - Isten létezésére az a legnagyobb bizonyíték, hogy soha nem kellett ezeket a fegyvereket bevetnünk." - fogalmazott Kása Árpád.

Írta: Hajner Gyula

 Forrás: Kamera által blog